I don't think so... max Niskanent vihetik. Skrastins nem először bizonyítja, hogy nagyon hasznos playa. Folyamatosan jól játszik véleményem szerint, és már nem az első csapatánál műveli ezt... Bárcsak korábban elhoztuk volna már!
Daley-vel mi a gond? Sztem megbízható volt eddig is, én életemben kétszer szídtam összesen, ami jelent vmit!
De ezt a Niska gyereket küldjük mostmár a faszba. Idén is művelt már több "gyönyörű" felszabadítást...
OFF Majd legalább egy olyan mailt írj már lécci, hogy mikor vagy fenn gmailen, mert pár technikai dolgot meg szeretnék tőled kérdezni, amihez én nem vagyok eléggé szájbergyerek, te meg igen. Ha már a Lostról btál írni bármit is. Köszi! ON
A top védőket úgy értettem, hogy a legjobb góllövőnket ne adjuk már oda egy átlagos hátvédért. Egyébként, nem csak védelmi problémáink vannak a bekjeinknél, kellene Zubie helyett valaki, és oda viszont az általam említett brigád tagjai lennének alkalmasak. Tudom, a 'Hawks emberemlékezet óta nem nyert kupát, értelmes játékost nem fog elcserélni, SJ meg sosem nyert (nem is fog), de hadd higyjék, hogy most sikerül nekik! Prongerről már letettem, de Kaberle talán megszerezhető lenne értelmes áron. Mellesleg, én olvastam olyat is, hogy a Chicago Campbelltől szívesen szabadulna.
Seidenberg jöhet, megnéztem a statjait, tényleg jók.
Már korábban leírtam, hogy kiket marasztalnék. Ha ők megmaradnának, akkor elégedett lennék!
Hall of Famer
Válasz Sobri hozzászólására (#12544)
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins...
Na akkor kóstolgassuk, ahogy Koritsánszky művészúr írja minden cikkében:
-Turco esetében én is a hosszabbítás mellett tenném le a voksom. Még mindig jó kapus, és az elérhetőek között nem találnék olyat aki egyértelműen jobb lenne nála (Thomas megkopott, LeClaire egy vicc...). Olyan védőt meg sztem nem kapnánk érte amilyenre szükségünk lenne, pláne nem olyan csapattól aki kupára hajt.
-A Pittsburghös dolgot nem tudom hova tenni. Sztem nem állnak ők olyan jól védőkben hogy még el is adjanak belőle, meg aztán playoffban mindig jól jön ha van értelmes tartalék. Ha meg mi érdeklődünk akkor miért ott? Nem kifejezett seller csapat, és se Letang, se Goligoski nem váltaná meg nálunk a világot, pláne nem úgy ha a top csatáraink egyikét kéne beáldozni.
-Ezeket a nagyon top védőket meg el kéne már felejteni, szinte lehetetlen e megszerzésük. Keith és Campbell a Chicagoban van, 20 év után először kerülhetnek újra kupa közelébe, nem fogják megbontani a liga 2. legkevesebb gólt kapó védelmét. Boyle esetében ugyanez a helyzet, vmiért még mindig azt hiszik San Joseban hogy túljuthatnak a 2. körön . Prongert se poénból cserélték Phillybe és írattak alá vele rögtön egy brutál szerződést, kell ő nekik PO-ra. Burke-nél meg sose tudni mit akar, ha el is cserélné, irreálisan magas árat kérne Kaberléért.
Amúgy meg azt nem értem hogy ha a védekezéssel van baj, akkor miért is offenzív bekket kéne beszereznünk?
Persze jó lenne egy olyan is, de most nem az a prioritás, lövünk mi gólokat anélkül is. Ha meg mégis kéne egy akkor hozzuk Sourayt, most olcsón fogják adni, seller csapatra amúgy is könnyebb fiatalt (Niskanen, Brunnström), vagy picket rásózni. PO-ra (vagy esetünkben jövő szezonra) fel is épülne, és még 2 évig alá van íratva 4,5 milláért, ami nem olyan vészes.
Ennél viszont sokkal fontosabb lenne egy defenzív bekk, mivel a védekezéssel van gond, nem a góllövéssel. Ahogy már múltkor is írtam, Seidenberget látnám legszívesebben. Többször is megszellőztették cserealapként, deadline-ig talán lecsúszik annyira a Florida hogy el is passzolják. Támadásban, PP-ben is egész jó, de ami sokkal fontosabb, hogy blokkolt lövésben ligaelső, ütközésben 13., viszonylag kevés korongot ad el, és szerez is mellé jó párat. Mindezért összesen 2 millát kér, ha nem válik be akkor úgyis távozik év végén ufaként, ha meg beválik akkor lehet aláíratni. B terv hogy ufaként szerezzük meg, ahogy már tavaly is kellett volna. Persze nem ragaszkodok pont hozzá, de mindenképp ilyen stílusú játékosra lenne szükségünk elsősorban.
Turco elcserélésének akkor lenne értelme, ha már TD-kor reális esélyünk nem lenne a PO-ra, és kapnánk egy jó védőt érte. Aztán nyáron esetleg vissza lehetne csábítani. Minden más esetben butaság lenne, én úgy gondolom.
Hall of Famer
Válasz Fusion Grinder hozzászólására (#12542)
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins...
Ja! Thomasszal kapcsolatban pedig igazad van, totál nem érné meg, ide tényleg egy klasszis kapus kellene ha már Turcot küldjük, mivel ő sem szarral dobálózik.
Viszont a sapka alatt még van hely, úgyhogy én még mindig azt tartanám célszerűnek ha védőt akarunk és Turco marad, ha nem játékost adnánk hanem az első körös draftjogot, max hozzápakolni egy kiegészítő játékost ha úgy van és a csereérték megköveteli.
Az baj, mert az viszont tény hogy az EGÉSZ CSAPATBAN övé a a LEGJOBB +/- mutató! Talán az egyik legjobb védőnk a szezonban, sajnos ezt kell mondanom. Így viszont egy cseppet sem lenne okos döntés elpasszolni. Ott van Daley, Niskanen, Skrastins akit vihetnek, de Fistric, Grossman, Robidas maradjon mert így sosem lesz rendes védelmünk! Grossmanról most is azt mondták Razorék hogy egy szörnyeteg a kapu előtt, mindenkit visszaküldött a saját harmadába az ellenfél közül és tényleg odatette magát, mint ahogy általában.
Csatárt megint nem lenne érdemes adni mert mindenki kell ahhoz hogy most jó teljesítményt nyújtsunk, akire pedig annyira nincs, az meg nem cserealap. Bár ha engem kérdez valaki, szerintem úgyis beáldozunk valakit, ha más nem azért mert muszáj. Mindenesetre most sok minden ki fog derülni, elsősorban azzal kapcsolatban hogy Joe milyen GM.
Remélem, hogy nem csinál akkora baromságot, mert Loui a jelen és a jövő embere nálunk.
Kapusfronton meg Miller, Kiprusoff, Luongo vagy Lundquist lenne elfogadható, mert az minőségi javulást jelentene, és ők már osszú távon bizonyítottak. Brodeur kirobbanthatatlan NJ-ből, azért nem említettem, meg az életkora miatt ő már nem pálya.
Hall of Famer
Válasz Centurio hozzászólására (#12538)
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins...
Akkora marhaságot csak nem csinál, bár nem lehet tudni. Thomast meg örülnöm kéne ha viszitek, mert nekünk nagyon nagy ellenfelünk, viszont a Stars szempontjából feleslegesnek tartom. Ha valami Miller, Lund vagy Luongorol lenne szó oké.
Most olvasom, hogy érdeklődünk Thomas iránt. Noooorrrmmááááális? Mivel jobb ő, mint Turco? 35 éves, és az idei mutatói nem sokkal jobbak mint Martyé. Igaz, tavaly Vezina győztes volt, de az már a múlté. Semmivel nem lesz jobb, mint Turco.
Hall of Famer
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins...
Az a baj, hogy Fistric healthy scratch volt a mai meccsen, és igazából semmi sem indokolta, mert nem játszott rosszul mostanában, sőt. Azt hiszem, hogy azért hagyta ki Crawford, mert el lesz cserélve. Én mondjuk simán Niskanent adnám inkább oda, de gondolom, hogy a másik csapat sem hülye, hogy elvigye!
Sajnálnám, ha menne, mert az egyik kedvencem, de Golikoskiért azt mondom, hogy fair trade.
Hall of Famer
Válasz Fusion Grinder hozzászólására (#12530)
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins...
Világos, hogy ilyen kaliberű játékos megszerzése nem megy áldozat nélkül.
Akikhez én ragaszkodnék: Richards, Loui, Neal, Benn, Otter, Robidas, Fistric, Turco...Mo és Lehts sztem év végén vonul, így őket is békén hagynám.
A többiekből csak össze lehetne hozni valami értelmeset.
Hall of Famer
Válasz Balint hozzászólására (#12532)
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins...
Úgy gondolom, hogy Keith, Kaberle, Boyle, Pronger, Campbell vonalon kellene mozognunk ez ügyben.
Igencsak csodálkoznék, ha ezek közül bármelyik összejönne. Főleg Boyle
Na jó, esetleg Keith, vagy talán Kaberle, de akkor adnotok is kellene valakit, akit nem szeretnétek.
Turco hibátlan meccset hozott, a végére volt is mit védenie, ráadásul kellet ő oda nem kicsit ahhoz hogy így maradjon a meccs. Ha valaki ezek után is úgy gondolja hogy meg kell válni tőle, az badarságon töri a fejét.
Bakker, nem hiszem el. Megvertük a kutyákat 4-0-ra! Turco hibátlan meccset hozott, a végére volt is mit védenie, ráadásul kellet ő oda nem kicsit ahhoz hogy így maradjon a meccs. Ha valaki ezek után is úgy gondolja hogy meg kell válni tőle, az badarságon töri a fejét. Mert ő és a fiataljaink most odatették magukat. Mindenesetre erről beszéltem, konkrétan akiket el akarnak most tőlünk vinni (Neal, Eriksson, Benn) azok akik a mai meccset is hozták, plusz ugye Turco. Semmi értelme nem lenne megbontani ezt a társaságot, egyedül a hátvédsorokon lehet javítani, én beáldoznám az első körös drajtjogot + mondjuk Niskanen mehetne hozzá. Jó opció lenne.
Szóval ez a meccs nagy volt, érdemes volt ébren maradni! A csapat nagyon odatette magát az első két harmadban, a harmadikban pedig már nem akartak gólt kapni. A következő meccsek is fontosak lesznek, főleg a Calgary ellen, ezt a maradék hármat még hozni kéne valahogy, aztán pedig rápihenni a márciusi restartra.
Vezetünk 2-0-ra, Turco a kapuban, eddig nem volt túl sok dolga. Viszont Neal és Eriksson együtt nagyon megy, eddig mindketten 1+1 (Loui emberhátrányban talált be ), ennél rosszabb sose legyen!
Tény hogy ezek a cserék nekünk nem érnék meg és igazad van hogy nagyobb kaliberben kell gondolkodunk. Attól félek igazából hogy megint belerohanunk valami hülyeségbe, de tényleg. Igazából megvannak a játékosaink ahhoz hogy jó eredményeket érjünk el, egyedül a védelemben vannak hiányosságok, de az nem megoldás hogy ha egy jól működő részét a csapatnak megbontjuk (ezalatt azt értem hogy egy ilyen cserével mint amit említettél, elherdálnánk egy olyan játékost aki fiatal, jól megy neki a csapatban, ráadásul a későbbiekben is nem kis hasznát vennénk). Ott vannak a draftjogaink amik most igazából nem kellenek mert tele a csapat fiatal, tehetséges játékossal, ráadásul a farmban is vannak azért még akik ha kellenek beférnek a csapatba.
Mo ma este játszik már, rendbejött a térde. Szükség is van rá!
Ribeiro is majdnem "rajtrakész", minden jól működik, de várnak keddeig a bizti kedvéért. A 'Hawks ellen már játszik.
Egy érdekesség:
Állítólag a Pittsburghnél érdeklődünk védőügyben.
Letangért Nealt vagy Erikssont kellene adnunk, Golikoskiért pedig Fistricet és/vagy Bennt. Őszintén, egyiknek sem örülnék, ezek a védők szerintem nem érnek ennyit, és nem is ebben a kategóriában kellene keresgélnünk. Nekünk Zubov helyettesítését kellene megoldanunk, ahhoz pedig nagyobb kaliberű játékos kellene. Úgy gondolom, hogy Keith, Kaberle, Boyle, Pronger, Campbell vonalon kellene mozognunk ez ügyben.
Hall of Famer
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins...
Auldról megfeledkeztem, de így meg is maradna Turco, és kapnátok is valamit a bérletért. LeClaire szerződése csak egy év, meg be is fér hozzátok, egy jó védő meg elkelne csapathoz(olcsón), a plusz pick is jól jöhet.
Viccet félretéve, én nem kapust kérnék érte, mert inkább felhívnám Climie-t AHL-ből, és Auld-dal ketten megoldanák az év hátralévő részét. Ha így játszunk, úgysem kell PO-ban gondolkodni. Aztán persze nyáron meg jöhet vissza Marty!
Hall of Famer
Válasz Centurio hozzászólására (#12523)
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins...
Kikaptunk 2-1-re úgy, hogy az utolsó előtti percig 1-0-ra vezetett a Jackets.
Végig ötlettelenül játszottunk, nyomtuk a dump & chase-t, elpuskáztunk három tejes emberelőnyt, ráadásul a harmadiknál be sem jutottunk az ellenfél védőzónájába.
Nem érdemeltünk győzelmet, ahogy a Jackets sem, mert egy szemet sem voltak jobbak, de valakinek nyerni kell, ők voltak a szerencsésebbek.
Egy szóval, szarok voltunk, ráadásul Mo sem játszott lower body sérülés miatt. Nem tudom, hogy mi következik, de én nem cserélném el Turcot, hanem hosszabbítanék vele, mert őszintén szólva, nem tudnék olyankapust mondani, aki elérhető és jobban véd, mint ő.
Hall of Famer
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins...
Nem tudom mennyit segítene, tőlünk se ok nélkül repült, és most a Jacketstől se. Futottunk ugyan vele pár szép kört, de a játékosállományunk is messze jobb volt, főleg a védelem.
Viszont ha már lehet választani, akkor legyen ő az új edzőnk:
Ja értem...Akkor igyekeznetek kell, mert ha nyár végéig nem kap szerződést más NHL csapattól, akkor szeptembertől visszajön hozzánk, mint senior advisor (fingom sincs mi lenne ez pontosan). Egyébként meg elvileg a 2011-2012-es szezon végéig érvényes szerződése van velünk.
Hitchcock-kal nyertünk anno kupát 1999-ben, és a mostani edzőnk finoman szólva sem muzsikál jól, szerintem. Én személy szerint örülnék, ha visszajönne hozzánk Hitch.
Hall of Famer
Válasz Boll40 hozzászólására (#12515)
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins...
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.